Kisiparos férfi, aki szőtt kelméből ruhát szab és varr. A legkezdetlegesebb, egyenes darabokból összeállított ruhák után Ny-Európában már a bronzkor óta viseltek egyszerűbb, de részben görbe szabásvonalakkal szabott ruhadarabokat (Ázsiában továbbra is egyenes szabásokat alkalmaztak).

Eleinte az asszonyok varrták a ruhát. A 12–13. században Európában az lett a divat, hogy a ruha láttassa a test formáit, rásimuljon a derékra. Derékig szűkíteni, lefelé pedig bővíteni kellett ehhez a ruhát, tehát bonyolultabb alakú darabokból kellett összeállítani.

Ettől kezdve a szabás független a szövőszék adta kelmeszélességtől és lehetővé vált az eddiginél többféle divat forma kialakulása. ruhakészítés szakképzett férfiak, a szabók kezébe került, akik a 12. században már céheket alakítottak. A 14. századra egész Európában, így Magyarországon is működtek céheik. Általában más mester készítette a férfi, és más a női ruhát.

A magyar népviseletekben csak a férfi ruhát készítette szabó, a nőit általában falusi specialista varróasszonyok, akik elmaradottabb vidékeken a 20. században a férfiaknak is dolgoztak. Magyarországon a 19. század végéig a mesterség külön ágához tartozott a szűrszabó, akit vastag szabónak is neveztek. A vékony szabó vékonyabb szövetekből varrt hagyományos, népi-nemzeti igényeknek megfelelő szabású darabokat (magyar szabó) vagy nyugatias, városi, polgári szabásúakat (pl. pantallót), ez volt a német szabó.

A német szabó néha nőknek is dolgozott. A német szabók a 18. sz. folyamán alakítottak külön céheket. A 19. század vége óta nagyjából a paraszt szabó és úri szabó (valamint női szabó) felel meg a korábbi magyar szabó és német szabó szakágnak. Ha a szabó rendelésre, mértékvétel után, mondvacsinált ruhát varr (hozott anyagból), akkor váltó (műves) szabó a neve.

Ha szabvány méretekre tömegárut készít, akkor vásári vagy vásárműves szabó, a 20. században konfekciós szabó. A korábbi kézi varrás után a 19. század legvége óta a paraszt és konfekciós szabó a legtöbb varrást géppel készíti, így olcsóbb tömegárut tud előállítani. Az úri szabó viszont a 20. század közepéig is majdnem minden varrást kézzel végzett a finomabb, drágább ruhadarabokon. – Irod. Frecskay János: Szabómesterség (Mesterségek szótára, I–III., Bp., 1882–84); Domonkos Ottó: Adatok a kapuvári férfi ruha szabásához (Ethn., 1957); Thiel, E.: Geschichte des Kostüms (Berlin, 1968); Horváth Terézia: Kapuvár népviselete (Népr. Közl., 1972).